Soha ne látogass meg súlyosan beteg anyóst, sógort, haldoklót a rugós matracon, felemelt nőt, butát

Soha ne látogassam meg anyósomat súlyosan betegen, sógoromat, aki a rugós matracon haldoklik, az asszonyt felemelték, buta én vagyok a férje falujában, két ember, két családi körülmény nem túl jók, korán elment dolgozni, két ember más helyeken, különösen dédelgették egymás érzéseit, fokozatosan elhelyezték a tárgyakat, újév napján hazamentünk, miután összeházasodtunk. A szülővárosuk miatt tudnak némi pénzt keresni, de csak arra, hogy eltartsák a családjukat. Szóval a férjemmel megbeszéltük, hogy amíg fiatalok vagyunk, vagy elmegyünk dolgozni néhány év múlva, miután gyerekeink születtek, hazamenjünk, hogy elkísérjük a szülőket és a gyerekeket. A harmadik munkaévben az anyósom beteg volt, a férjemmel úgy döntöttünk, hogy együtt megyünk haza, hagyjuk, hogy a gyerekek már velünk nőjenek fel, és gyermeki áhítatot is gyakorolhatunk. Ez a beteg anyós évek óta fel-alá jár, hullámvölgyek vannak, szinte minden évben kórházba kerül tíz napra, fél hónapra, legalább évente háromszor, csak ketten vigyáznak rám és a férjemre minden alkalommal. És a férje két testvére, egy örökös te kint dolgozol, az anyós minden alkalommal, amikor a kórházban van, egy fillért sem keres. És egy másik testvér, közvetlenül azt mondja, hogy elfoglalt, szakít, az anyósa nem ő a felelős, ne nézz rá. De a férjem mindig azt mondta, hogy a hátrány áldás, és hogy gondoskodni kell a szüleikről, ez kötelesség, nem szabad túl sokat vitatkozni a két idősebb testvérrel, az anyja kórházban van, a kórháznak van egy értesítése a halálos beteg kategóriában. Két szó, sógor még mindig nem jön be a kórházba látogatóba, az anyósa azt mondta, csalódott a férjében, haza akar menni, nem halhat meg kint, ez szokás a faluban, az öregembernek be kell csuknia a szemét a családban, így amíg az anyósa haldoklik, siettem vissza otthonra, nem maradt több fél óra alatt, az anyós eltűnt. Arccal előtte végigsétált a férjével, az ágya melletti fadobozra mutatott, a férjem mögött, és kénytelenek voltunk az anyósával foglalkozni, de még ebben az időben is a férje két testvére csak a sír napján van egyszer, aztán mindegyikük elment a saját dolgára, és a két testvér után azt mondta, tudja, az anyós mindig megbetegszik, nekik sincs pénzük, nem tudnak. De az anyós a temetési szertartásokon pénzt keres, ha nincs tőkéjük, és ez arra is rámutat, hogy annyira dühös voltam, hogy az anyósa az elmúlt években betegségben szenvedett, nem kell gondoskodniuk orvosi ellátásról, még egyszer sem szabadult fel, most halott, még mindig a pénzre gondolok, nem adnék egy fillért sem. Csak látja, az eredeti két idősebb testvér figyeli, hogy az anyósa csak egy átlagos öregember. A befizetés nélküli betegség gyakran az, hogy végül a férj vagy a temetési szertartásokon a hátam mögött megkapta a két idősebb testvért, tudom, hogy a férjével veszekedni értelmetlen. Miután a férjemmel befejeztük az anyósa örökségét, meglátva a rugós matracot az ágyon a szobában, eszembe jutott, hogy az anyósa meghalt, és azóta is a rugós matracot simogatom. Bolond élet, miután a férjemmel felvettük a szőnyeget, az ágynyomás ötvenezer dollárért, azt hiszem, ez talán az anyósom életmegtakarítása, ő hogyan kell megtakarítani, hogy megtakarítson annyit, ah, a férjem veszi ezt az összecsukható pénzt, annyira szeretem, nagyon, végre szörnyen. (A képek az internetről származnak, semmi közük hozzá, az eredeti szerzőtől származnak, kérjük, ne nyomtasson újra plágiumot)