Férj és feleség az ágyban alszanak, félnek a zavarástól, kiindulópontok, rugós matrac, férjjel és feleséggel aludtak az öregkorig!

A munkanyomás egyre nagyobb, minél kevesebb az alvási idő, néha megfordulsz, majd felébresztesz, soha nem fogok tudni elaludni. Miért nem különítjük el az alvást? Kezdjük egy kicsit nem szoktam hozzá, de egy ember kényelmesebben alszik, mint két ember, aludni akar, majd aludni. Ilyen ember az, hogy minél többet alszol, annál inkább megszokod, sokat érzed magad körül időnként, és együtt alszol, de nem szoktál hozzá. Szóval napról napra, nem is tudom, mióta? A köztünk lévő távolság lassan berozsdásodott, kicsit furcsa lett, a családi teendők mellett téma már nem volt közöttünk. Mindig alig vártam, hogy elmondhasd, mielőtt lefekszem, most már feleslegesnek érzem. Elkezdtünk udvariasabbak lenni, jobban tisztelni egymást, mint korábban. Most már én is egészen jó embernek érzem magam. Mígnem egy napon rájöttem, hogy korábban semmilyen érzésem nem volt, némelyik kínos volt irántad, sőt, némi undort is éreztem, ha hozzám érsz. Az ember szokássá válik, ahelyett, hogy mobiltelefonnal játszana, és ne legyen ilyen nyaggató szokásod. Most rájöttem, hogy: bár szükségem van arra, hogy érzések gyúljanak fel a szívemben, de te nem vagy az. Szóval megkeresem azt a férfit, aki fel tud ébreszteni. Ez egy olyan álom, amiről nem szabadna álmodni, egy búcsúzó, hétköznapi álom. Az álom, bár ízetlen, de a házasság és a szerelem távolodásában álom, LaoYan repülni kezdett, a szerelem kikötőjéből. Ez ügy, csak sóhajthatunk és áldást küldhetünk neked, várva a következő fészket, ne hagyd, hogy elfordítsd a fejed, hogy ezen gondolkodj: az álom forrása nem zavart, vagy a másik fél zavarása emiatt: egy szó döbbenten